Két jó barát?
Aki ezt a kijelentést túlzásnak tartja, talán elfelejti, hogy a varsói gyors negyven éve nemcsak megérkezik hozzánk, hanem ide-oda száguldozik a végállomások között.
Tusk gyorsan igyekezett „helyreállítania a jogállamiságba vetett bizalmat” is Brüsszelben, aminek következtében az Európai Unió feloldotta a korábban befagyasztott milliárdos kohéziós és helyreállítási alapokat. A Magyar Péteréknek szabott feltételrendszer ugyanaz, amit Varsónak kínáltak, intézményi reformokat követeltek, például haladéktalanul csatlakoznunk kell az Európai Ügyészséghez. Az intézkedéscsomag legfőbb célja, hogy a nemzeti jogrendszert az uniós joggal váltsák fel, szélesítsék a közösségi jogköröket a két országban, egyúttal ellehetetlenítsék a pártatlan igazságszolgáltatást. Aki útban volt, haladéktalanul leváltották: így járt a legfőbb ügyész, az alkotmánybírák, mindenki, aki a törvények szellemében végezte munkáját. A lengyel alkotmányos rendszerben legfőképpen a köztársasági elnök személye keresztezte Tuskék terveit, neki azonnal hadat üzentek, ahogyan Magyar is szembefordult Sulyok Tamással.
A lengyel globalisták megszállták a köztévét, törvénytelen és brutális eszközökkel állami hírközlést vezettek be, igyekeztek elnémítani a másféle hangokat, pánikhangulatot teremtettek a tömegtájékoztatásban. Ennek következtében megújult a jobboldali tájékoztatás, a PiS-szimpatizáns nézők tömegesen vándoroltak át olyan magáncsatornákhoz, mint a TV Republika vagy a wPolsce24, amelyek a Tusk-kormány legfőbb kritikusai (tegyük hozzá, hogy a felmérések szerint csak a lengyelek 35%-a bízik a megújult köztelevízióban, vagyis hatalmas a kiábrándulás). Mindenesetre a Békés Márton által hangoztatott mozaik jobboldal, vagyis a megújult, kis műhelyekben folyó hírpolitika nemcsak üdvözlendő, de a lengyel példa szerint működőképes megoldás is.
Hogy a lengyel szuverenisták bírálják Magyart, természetes, arról azonban kevesebbet tudunk itthon, hogy a globalista-liberális sajtómunkatársak és közszereplők sem feltétlenül elégedettek a magyarországi helyzettel. A Lengyel Újságírók Szövetsége (SDP) például nyíltan elítélte a magyar közmédia átstrukturálásának bizonyos elemeit. Mivel Magyar Péter maga is a korábbi rendszer belső köréhez tartozott, a lengyel elemzők (például az OCCRP hasábjain) figyelmeztetnek: fennáll a veszélye, hogy a mélyen beágyazott oligarchikus és oligarcha-hálózatokat nem felszámolják, hanem csak lojálisabb, új figurákra cserélik. A lengyel külpolitikai elit (a baloldaltól a radikális jobboldalig) egységesen bírálja Magyar Pétert amiatt is, hogy külpolitikája számos ponton folytonos az Orbán-korszakkal. Különösen éles elemzést közölt a TVP World arról, hogy Magyar a meggyengült Visegrádi Négyeket tágabb, Ausztriát, Szlovéniát és Horvátországot is magában foglaló, regionális szövetséggé bővítené. Közgazdászok és elemzők gyakran elmondják továbbá, hogy Magyar Péter elkötelezett Európa-pártisága mögött nem mély ideológiai meggyőződés, mindössze nyers gazdasági szükséglet húzódik meg.
A varsói kommentárokat, üzeneteket már csak azért is illik komolyan venni. Ahogyan az erjedés, a bomlás, úgy a megoldás is Lengyelország felől szökhet be hozzánk. Elvégre vannak kapcsolatainknak dicsőbb fejezetei is. 1956 vagy a hajdani Szolidaritás emléke világosan utat mutat nemzeteink számára. De miután a bűn után bűnhődésnek kell következnie, egy kis időt még várnunk kell a valódi megtisztulásra.
