Békepárti győzelem Bulgáriában: kudarcot vallott az összefogás
Egyetlen hét alatt gyökeresen megváltozott a bolgár elnökválasztás politikai értelmezése. Az első forduló után még Rumen Radev miniszterelnök meggyengüléséről és az ellenzék váratlan sikeréről beszéltek, a második forduló azonban rávilágított arra, hogy a jobboldali és liberális pártvezetők látványos összefogása nem feltétlenül jelent valódi választói egységet. Ilijana Jotova fölényes győzelme nemcsak az államfői tisztség sorsát döntötte el, hanem a bolgár ellenzék politikai súlyáról is sokat elárult.
A választás egyik legérdekesebb szereplője nem valamelyik elnökjelölt, hanem Bojko Boriszov, a GERB vezetője volt. Boriszov az első fordulóban nem állított saját jelöltet, és pártját sem mozgósította, hasonló magatartást tanúsított Deljan Peevszki, a DPSZ vezetője is. A Sega napilap elemzése szerint a két politikus tudatosan távol tarthatta szavazóit az urnáktól, hogy ezzel gyengítse Radev politikai pozícióit. A második forduló előtt azonban Boriszov Gjurov mellé állt: bejelentette, hogy személyesen rá szavaz, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy választóinak nem mondhatja meg, kit támogassanak.
Ez a kettősség többféleképpen értelmezhető. Lehetséges, hogy Boriszov valóban Gjurov győzelmét kívánta elősegíteni, de az is, hogy elsősorban saját pártjának politikai mozgásterét igyekezett megőrizni a jövő évi helyhatósági választásokra tekintettel. A GERB hagyományosan erős önkormányzati pozíciókkal rendelkezik, amelyek megőrzése Boriszov számára stratégiai jelentőségű. Az eredmény mindenesetre arra utal, hogy a GERB vezetőjének személyes állásfoglalása nem volt elegendő a választás megfordításához.
A választás másik meghatározó tényezője az alacsony részvétel volt. Bár a második fordulóban többen szavaztak, mint az elsőben, a választópolgárok jelentős többsége ezúttal is távol maradt. Ez óvatosságra int a politikai következtetések levonásakor: Jotova meggyőző győzelmet aratott a szavazók körében, de ebből nem lehet automatikusan a teljes bolgár társadalom külpolitikai álláspontjára következtetni.
A győzelem ugyanakkor kétségtelenül megerősíti Radev helyzetét. Az áprilisi parlamenti választások után a Progresszív Bulgária önálló többséggel alakíthatott kormányt, most pedig a miniszterelnök korábbi alelnöke kapott ötéves államfői mandátumot. Ez intézményi folytonosságot és kiszámíthatóbb együttműködést teremthet a kormány és az elnöki hivatal között, ugyanakkor felveti azt a kérdést is, hogy a végrehajtó hatalommal politikailag szövetséges államfő mennyire tudja betölteni alkotmányos ellensúlyozó szerepét.
A jobboldali és liberális ellenzék számára a vereség ennél közvetlenebb tanulsággal szolgál: a közös politikai ellenfél önmagában nem elegendő az egységes választói tábor megteremtéséhez. Egy héttel ezelőtt még úgy tűnt, hogy a bolgár választók sárga lapot mutattak Rumen Radev kormányának, a második fordulóban azonban nem került elő az újabb figyelmeztetés. Ehelyett a jobboldali és liberális pártvezetők szembesültek azzal, hogy a politikai összefogás önmagában nem elegendő a választók megnyeréséhez. A kérdés most már nem az, hogy Radev túlélte-e az elnökválasztást, hanem az, hogy ellenfelei milyen következtetéseket vonnak le saját kudarcukból.
