Kórház és szociális ellátás: egymásra mutogatnak a minisztériumok, de a konkrétumokat mellőzik
A budapesti belgyógyászati ellátásban kialakult kapacitásproblémákra vonatkozó kérdések jelentős részére nem tudott választ adni a Szociális és Családügyi Minisztérium. A tárca szerint nem ő az adatkezelő, ezért az Országos Kórházi Főigazgatósághoz és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőhöz irányította a megkeresést. Eközben a minisztérium azt közölte: az egészségügyi és szociális ágazatok között ugyan megkezdődtek a szakmai egyeztetések, ám a válaszból nem derül ki, hogy lenne működő közös válságkezelési rendszer, konkrét intézkedési terv vagy határidőkkel és forrásokkal alátámasztott hosszú távú program.
Mindez azért különösen fontos, mert az adatigénylés éppen az egészségügyi és szociális ellátórendszer közötti kapcsolatot vizsgálta. Arra is rákérdeztek, hogy 2026-ban milyen dokumentumok készültek a betegutak összehangolására, a kórházakban rekedt, szociális ellátásra váró betegek számának csökkentésére, továbbá milyen határidőket határoztak meg az intézkedések végrehajtására, és rendelkezésre áll-e ezekhez külön költségvetési forrás. A minisztérium válaszából azonban nem rajzolódik ki egy ilyen, konkrét határidőkkel, felelősökkel és forrásokkal meghatározott program.
Több tízezer ember vár férőhelyre
A válaszból közben az is kiderül, hogy a szociális ellátórendszerben önmagában is jelentős a várakozók száma. Az idősek ápolást-gondozást nyújtó otthonaiban és a gondozóházakban országosan 61 999 férőhely áll rendelkezésre, ebből 7803 fővárosi telephelyeken.
Az augusztusi adatok alapján az idősek otthonaiban 45 236, a gondozóházakban pedig további 2834 ember szerepelt a várakozók között. Ez összesen több mint 48 ezer várakozót jelent. A minisztérium szerint az átlagos várakozási idő megközelítőleg egy év. A tárca ugyanakkor fontos pontosítást tett: a várólistán szereplők száma nem jelenti automatikusan azt, hogy mindannyian azonnali intézményi elhelyezést igényelnek. Egy részük saját otthonában kíván maradni, mások csak átmenetileg vennék igénybe a szolgáltatást, illetve olyanok is vannak, akik egy későbbi elhelyezési szükségletre készülve kerültek fel a várólistára. Ez a magyarázat azonban nem ad választ arra, hogy a kórházakból ténylegesen hány beteg nem tud távozni a megfelelő szociális férőhely hiányában.
A hidegre sincs központi terv
A probléma azért is különösen érzékeny, mert az ősz előrehaladtával a szociális és egészségügyi ellátórendszerre nehezedő nyomás várhatóan változhat. Arra is rákérdeztek, milyen intézkedési tervek, előrejelzések, kockázatelemzések készültek a hidegebb időjárás miatt várhatóan növekvő szociális és egészségügyi ellátási igények kezelésére.
A válasz alapján azonban a hideg időjárásra való felkészülés a települési önkormányzatok és a szolgáltatók feladata és felelőssége. A minisztérium szerint a szükséges intézkedések meghatározásához ugyanis ismerni kell a helyi sajátosságokat és szükségleteket. A válaszból így nem látszik olyan országos, összehangolt terv, amely világosan meghatározná, hogy egy esetleges nagyobb téli terhelés esetén milyen kapacitások állnak rendelkezésre, hogyan kezelik a kórházakból elbocsátandó, de önálló életvitelre nem képes betegeket, és ki koordinálja az egészségügyi és szociális rendszer közötti átmenetet. Sokkal inkább egy olyan kép rajzolódik ki, miszerint a hajléktalanság problémáját egy az egyben az önkormányzatokra hárítaná a minisztérium.
A 750 betegről nincs minisztériumi adat
Külön rákérdeztek arra a sajtóban megjelent információra is, amely szerint Budapesten mintegy 750 belgyógyászati beteg elhelyezése vált problémássá, közülük hozzávetőleg kétszáz hajléktalan emberé. A minisztériumtól azt kérték, közölje, rendelkezik-e a számokat alátámasztó adatokkal vagy dokumentumokkal.
A tárca azonban ezt a kérdést sem válaszolta meg érdemben, mivel indoklásuk szerint nem minősülnek adatkezelőnek. Így éppen arra a kérdésre nem érkezett minisztériumi válasz, amely a probléma nagyságát számszerűsíthetné: valóban több száz olyan beteg volt-e a fővárosi kórházakban, akinek elhelyezése azért vált problémássá, mert az egészségügyi ellátást követően nem volt hová továbbküldeni.
A minisztérium ugyan azt állítja, hogy a szakmai egyeztetések megkezdődtek, az azonban a válaszból nem látszik, hogy az együttműködés már működő, konkrét eredményeket felmutató rendszerként működne. Éppen ellenkezőleg: az adatokért az egyik érintett tárca más szervekhez irányít, miközben a határterületet jelentő problémákra vonatkozó kérdések esetében nem jelenik meg egy közös, számszerűsíthető helyzetértékelés.
Ugyanígy nem rajzolódik ki a válaszból olyan rövid távú válságkezelési program sem, amely megmutatná, hogy egy hasonló helyzet ismételt kialakulása esetén milyen lépések következnek. A hosszabb távú együttműködésre vonatkozóan pedig a tárca mindössze a szakmai egyeztetések folytatását és a kapacitások összehangolt tervezésének célját említi.
