A forradalom újra a francia barikádokra vezette a népet
Diákok tömegei tódultak szinte egyik napról a másikra a francia városok utcáira, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek. Túl sok a lecke, zsúfolt a tanterem, romos az épület, alulfizetettek és alulképzettek a tanárok, vagyis radikális megoldásra van szükség. Ennyi pedig Franciaországban már 1789 óta elég. A szépen csengő indokokat azonban azonnal meghazudtolta a valóság, mert nem csak diákok vannak az utcán.
A jelek arra utalnak, hogy Franciaország egyes közösségei erre készültek. Alaposan kidolgozott terv alapján robbantak ki a tüntetések szinte egyszerre. A tüntetőknél előre legyártott plakátok voltak, a megszólaló fiatalok pedig tökéletesen tudatában voltak annak, miként kell súlyozni a mondanivalójukat. Kicsit távolabbra tekintve Indiában egy nagyon hasonló tüntetés zajlott le, több tízezer emberrel, diákokkal, nagyon hasonló célokért, megmozdulások voltak Brazíliában, Portugáliában, Görögországban és Spanyolországban is. Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban szintén utcára tódultak a fiatalok, megemlékezve az izraeli–palesztin háború legfrissebb fejezetének harmadik évfordulójáról.
A nagy tömegek egy része egyáltalán nem rejtette véka alá, hogy a közös nevező a vörös ideológia, amelyből levezetik a megoldásokat. Franciaországban egy fiatal sarlós-kalapácsos vörös lobogóval mászott fel egy köztéri emlékműre, és az sem titok, hogy a szavazásra jogosult fiatalok többsége Jean-Luc Mélenchon szélsőbaloldali Engedetlen Franciaország nevű pártjával szimpatizál. A pártvezető a rendőrséget bírálja, mert azok felléptek a diákok ellen, rasszizmussal vádolta meg az egyenruhásokat, és védelmébe vette a fiatalokat.
A felvételek szerint Franciaországban van egy bizonyos réteg, amely bármilyen helyzetben örömmel tör-zúz, legyen az Marie Antoinette kivégzése vagy a szilveszter megünneplése autógyújtogatással, esetleg a közigazgatási reform vagy az iskolák légkondicionálása. Ezek meglehetősen nagy része bevándorló-hátterű fiatal, minthogy az ő körükben igen nagy azok aránya, akik család nélkül nőnek fel, és nem riadnak vissza a bűnözéstől sem. A baloldali elemzők, a sajtó és a politikusok előre felmentik őket azzal, hogy a profi verőembereket a diákokkal összemossák, a rendőröket vádolják rasszizmussal, és arra mutatnak rá, a kormánynak inkább az iskolák állapotával kellene foglalkoznia, semmint a muszlim diáklányoknak megtiltani a fejkendő viselését.
Legalábbis erről beszél a baloldali sajtó és a jó alaposan átgondolt, átkeretezett narratíva. A nagyon furcsa hátterű baloldali mozgalmak, szakszervezetek és antifasiszta csoportok kiválóan játszanak össze a médiával. A diákok elfoglalták a Bastille-t, legalábbis a helyét, ha már elődeik az épületet réges-rég lerombolták. A francia internetes oldalakon egy rendkívül fiatal, nagyon aktív, igencsak okos és jól beszélő srác jelent meg, aki úgymond „megsemmisítette” Le Pen-párti vitapartnerét, hogy a végén hitet tegyen a radikális baloldal mellett. Be is hívták a televízióba komoly emberekkel beszélni, utólag pedig teljesen mindegy, kinek volt igaza, hiszen egy ilyen helyzetben senkinek sincs teljesen igaza, és senki sem téved mindenben. A jelenségről beszélgetni kezdtek az emberek.
A médiába pedig leginkább a szenzációkkal lehet bekerülni, vagyis a sajtó nagyon szereti a tüzet és a robbanásokat, főleg akkor, ha gyerekek is vannak a képernyőn. A jelen helyzetben a sokat bírált romos iskolaépületekben csak Párizs környékén mintegy hétmillió eurós kárt okoztak a diákok és állandó partnereik. Azt ugyanakkor nehezebben lehet ezzel az elmélettel megmagyarázni, miért törték be Belgiumban egy McDonald’s étterem hatalmas üvegfalát egy elektromos robogóval azok, akik mindig ezt szokták csinálni, ha lehetőségük nyílik rá.
A kialakult helyzet Macron felelőssége, mert tíz éve volt arra, hogy csináljon valamit, és semmi sem történt – mondta lapunknak egy Párizsban élő francia férfi. Julien szerint felelős a kialakult helyzetért Francois Hollande és Nicolas Sarkozy is, mert ők sem változtattak. „Nagyon könnyű beszélni arról, hogy az oktatási rendszerbe befektetünk, de teljesen más ezt meg is tenni. Talán az utolsó, aki bármit el tudott érni, Francois Mitterrand volt. De azért legyünk tisztában azzal, hogy Macron nem Mitterrand. Személyesen teljesen meg tudom érteni azokat a fiatalokat, akik kimennek az utcára, hogy legyen valami változás. A média által bemutatott felvételek félreviszik a vitát, az emberek csak azt látják, hogy égnek a kukák az utcán. A politikai élet minden szereplőjének közös érdeke volna, hogy rendezzék a közalkalmazottak helyzetét, a szélsőségeseknek is. Ezt azonban nehéz a jelenlegi helyzetben összefésülni, ahogy közeledik az elnökválasztás” – mondta Julien.
