Felkészült-e Magyarország az iszlamizációra?
A sajtóban, a politikában és az oktatásban kommunikációs eszközökkel kialakított csoportnyomás alatti konformitás, csoportgondolkodás, érzelmi polarizáció és az úgynevezett motivált érvelés jelent meg. Ezeket hihetetlen hatékonysággal tudták felerősíteni és célzottan, beidőzítve eljuttatni a polgárokhoz a közösségi platformok, ami a csoporton belüli narratívák kritikai vizsgálatának csökkenéséhez és a rivális csoportokkal szembeni fokozott ellenségességhez vezetett.
Ez a tömegkommunikációs eszközökkel terjesztett narratíva hipnózishoz hasonló csoportállapotot hozott létre jelentős tömegeknél. Ebben az állapotban az egyének csökkent etikai öntudatot és kritikai távolságtartást, az ellenvéleményekkel szembeni intoleranciát mutatnak. Mindez nálunk is létrehozott egy olyan totalitárius dinamikát, amellyel a liberális globalista erők teljes ellenőrzésük alatt tudják tartani szavazótáborukat, és érzelmileg, erkölcsileg zsarolni riválisaikat egyre végzetesebb kompromisszumok megtételére.
Ezekre a propagandatechnikákra az európai konzervatív erőknek eddig nem volt hatékony ellenszerük. Az ellenállást csak most kezdik kialakítani annak hatására, hogy az emberek egy részét a környezetük katasztrofális átalakulása kizökkentette ebből az elmeállapotból. A középosztály életkörülményeinek romlása, de főleg a radikális iszlám térnyerése egyfajta sokkhatást okozott, amely visszairányította őket a nemzeti keretek között történő lét és a hagyományos értékek által felkínált biztonság felé.
Magyarországon az elmúlt évek során szintet léptek ezek a tömeges manipulációs eszközök, mindkét oldalról. Több kutatás is kimutatta, például Krishnan Nair és a Pew Research vizsgálatai, hogy a baloldali érzületű szavazók sokkal fogékonyabbak a dehumanizáló propagandára, amely őket végső soron szélsőségesebb érzelmi polarizációhoz vezeti. És bár a nemzeti konzervatív erők radikális szárnyán is megjelenik az az igény, hogy a politikai ellenfél ellen akár autoriter eszközökkel is fellépjünk vagy totalitárius geopolitikai szereplőkkel összefogjunk, a radikális iszlámmal való szövetkezés szinte kizárólag a globalista liberalizmus specifikuma.
Bár egy teljesen hiteltelen „nemzeti” csomagolásban, de ez a fajta globalista, „euroidentitásban” megjelenő nemzetek feletti szemlélet az utolsó években megállíthatatlanul teret nyert magának hazánkban is. A politikai klánunkon kívülállók iránti fokozott ellenségesség és a csoportlojalitás kialakította nálunk is azokat a feltételeket, amelyekkel a magyar választónak is ugyan lassan csepegtetve, de már lehet adagolni a nyílt társadalom ópiumát. A kormányzat tevékenységének kiértékeléséhez szükséges kritikai gondolkodást sikerült szinte teljesen kikapcsolni a sajtó és a közösségimédia-felületek elképesztően hatékony, pszichológiailag polarizáló algoritmusaival, ami gyakorlatilag elnémítja egy társadalom túlélési ösztönét. És az ilyen radikális megosztottságnak, amely összebékíthetetlen klánokra szeleteli nemzetünket is, ma Európában egyetlen lehetséges végkifejlete van. Ezt úgy hívják: iszlám.
Az átlag magyar polgárban persze rendkívül kicsi a hajlandóság arra, hogy tudatosan elinduljon az ideológiailag motivált tömeges bevándorlás igénye felé. Talán magát a toxikus polarizációt és a politikai ellenfelek démonizálását gerjesztő elit sem tudatosítja, hogy ezzel valójában megágyaznak azoknak a folyamatoknak, amelyek mára tönkretették Nyugat-Európát. De abban biztosak lehetünk, hogy az európai és amerikai globalista erők lépésekkel előttünk vannak ebben, és ez a végkifejlet óraműpontossággal közeledik felénk, ha nem sikerül elérni egy társadalmi deeszkalációt.
Sajnos vezetőinknek sikerült magasra fokozni az igényt arra a destruktív politikai kultúrára, amely jelenleg hazánkban dominál. Egyes politikai szereplőinknek nincs is igen más alternatívájuk a politikai hatalom megszerzésére és megtartására, mint éppen a nemzeti, polgári diskurzus eltiprása. Kialakítani olyan igényt, amely egy egészséges, keresztény erkölcsökre épülő társadalomban nem fordulhat elő: politikai ellenfeleink megtiprása, csámcsogás a nem velünk szavazók meghurcolásán, totális érzéketlenség széles társadalmi csoportok ellehetetlenítése láttán és a politikai erőszak legitimálása az igazságosság nevében. Gladiátorok, egymással élet-halált küzdő rabszolgák, „tigrisek és borjúk”, és üvöltő, ünneplő tömeg. Ennek is pontosan tudjuk, mi lett anno a következménye – jöttek a barbárok, és azzal vége is lett a cirkusznak, vagy ötszáz évre.
