Egy csellóverseny, amelyet Mozart sosem írt meg
Mozarttal indul szeptember 28-án az Anima Musicae Kamarazenekar Grandioso sorozatának új évada a Zeneakadémián. A nyitóesten két jól ismert Mozart-mű mellett egy különleges csellóversenyt is hallhat a közönség, amelyet Yoon Kuk Lee a zeneszerző két szerenádjának anyagából állított össze.
G. Horváth László hegedűművésszel, az Anima Musicae művészeti vezetőjével az új mű megszületése mellett arról is beszélgettünk, mitől lehet felismerni egy zenekar saját hangját, hogyan változott az együttes az elmúlt másfél évtizedben, és hogyan találhat utat a klasszikus zene a mai közönséghez.
A szólista Li La lesz, akivel a zenekar korábban már dolgozott együtt. G. Horváth László elmondta, hogy Li La fiatal kora ellenére már komoly versenyeredményeket ért el és elismeréseket kapott. Könnyű vele együtt játszani, mert rendkívül egyértelműen, saját karakterével szólaltatja meg a műveket. Korábban Haydn csellóversenyét játszották együtt, most azonban egy frissen megszületett kompozícióhoz kell megtalálnia a saját hangját.
A művészeti vezető szerint az évek során egyetlen dolog állandó: a változás. Ha mégis állandóságot keres az együttesben, az a lelkes odaadás. Egy kisebb társaságban egészen más típusú munka folyik, mint egy nagy szimfonikus zenekarban, itt a kollegiális kapcsolat szinte baráti viszonnyá válik.
Az Anima Musicae repertoárja a reneszánsztól napjainkig terjed. G. Horváth László szerint minél régebbre megy vissza az ember az időben, annál többféle elképzeléssel és kutatási eredménnyel találkozik, és annál nagyobb szerepet kap az előadó fantáziája. A kortárs zenénél ezzel szemben minden ott van a kottában, ráadásul élő szerzőt is meg lehet kérdezni.
Arra a kérdésre, mitől Anima az Anima, a művészeti vezető azt válaszolta: a zenekar hangzásában talán van egyfajta lágyság, a pianókat, pianissimókat nagyon nyugodtan, elegánsan tudják megszólaltatni. Ennél is fontosabb, hogy minden frázist személyesen dolgoznak ki. Kaptak már olyan visszajelzést, hogy valaki a rádióban hallott néhány ütemet, és egy bizonyos felütésből rögtön felismerte, hogy ők játszanak.
Az együttes megalakulásakor még fiatal zeneakadémisták voltak, ma már egy új muzsikusgeneráció érkezik. G. Horváth László fontosnak tartja a szerepváltást, és felidézte Rolla János és a Liszt Ferenc Kamarazenekar példáját. Az Anima alapcsapata mellett mindig van egy segítői kör, amely nagyrészt az aktuális zeneakadémistákból áll.
Idén rendezték meg először az Anima Napokat, ahol több kamarazenekar találkozott. Ott voltak a Budapesti Vonósok, és meghívták az Era Nova Kamarazenekart is, amelynek tagjai hozzájuk hasonlóan zeneakadémistaként hozták létre az együttesüket. Az Anima Musicae egyik új szerepét abban látja, hogy hídként tekintenek magukra, és át kell menteniük az utánuk következőknek azokat az értékeket, amelyek még jelen vannak a magyar zenei kultúrában.
A klasszikus zene helyzetéről szólva G. Horváth László soha nem volt pesszimista. Felidézte, hogy a kamarazenei műveket eredetileg kis terekbe írták, ahol ötven, hatvan vagy nyolcvan ember hallgatta őket, ehhez képest ma egy kétszáz-háromszáz fős teremnél is felmerül, hogy miért nincs tele. A klasszikus zene soha nem volt tömegműfaj, és szerinte eleve rossz cél, ha innen közelítünk hozzá.
Huszonöt éve van színpadon, és azt tapasztalja, a közönség jelentős része mindig is idősebb volt. Amikor iskolai koncertet tartanak, és beszél, sokszor nehéz fenntartani a gyerekek figyelmét, de amikor előveszi a hegedűt és megszólal a zene, a gyerekek nagy része rögtön figyel. Az élő koncert varázsa lenyűgözi őket.
A közönséggel való kapcsolatról azt mondta: nem gondolja, hogy mindig kell még egy történet vagy interakció, néha éppen ezek vonják el a figyelmet magáról a zenéről. A komolyzene önmagában jó. A nagy koncerttermek mellett vissza kell találni a kisebb játszóhelyekhez is, művelődési házakba, templomokba, ahol közvetlen kapcsolat alakulhat ki az emberekkel.
A Grandioso négy koncertjén nagyon különböző karakterű művészek csatlakoznak az együtteshez. Li La és Yoon Kuk Lee után Csáki Andrással, Narek Hakhnazaryannal, majd Viktoria Postnikovával és Raúl da Costával dolgoznak együtt. G. Horváth László szerint egy kisebb együttes egyik legnagyobb értéke, hogy segíti a szólistát abban, még jobban ki tudja fejezni magát, és közben meg tudják mutatni, milyen sokféle világ fér el a klasszikus zenén belül.
