A demokrácia szégyene: A Kutyapárt árnyékában
A Kutyapárt működése során sokan úgy vélik, hogy a politikai színtéren való létezése csak mulatság, ám a legutóbbi események rámutattak arra, hogy a valóság nem ennyire nevetséges. Az a tény, hogy a párt képes volt a ‘viccpárt’ jelzővel megtéveszteni a választókat, most már nem tartható. A választások során elért eredményeik, mely szerint kevesebb mint egy százaléknyi támogatójuk van, igazolják, hogy a Kutyapárt nem képes valós politikai szerepet betölteni.
Jelenleg a Kutyapártnak körülbelül félmilliárd forintot kellene visszafizetnie, amelyet szórakoztató kampányidőszakuk alatt költöttek el. Ez az összeg közpénz, és az állampolgárok, akik adójukból járulnak hozzá a közszolgáltatásokhoz, elvárják, hogy felelősen gazdálkodjanak vele. A párt nem csupán nem ígérte meg, hogy felelősségteljesen fogja kezelni a pénzeket, de az eddigi teljesítményeik alapján azt sugallják, hogy a közeljövőben sem fogják megtenni ezt a lépést.
Az elköltött közpénzek szakszerű elosztása alapvető követelmény bármely politikai formáció számára. Ha a Kutyapárt tagjai képtelenek megfelelő gazdálkodásra, az komoly kérdéseket vet fel nemcsak a párt jövőjével, hanem a politikai feltételezésekkel kapcsolatban is. Lényegében, ha a politikai pályán való részvételt nem szándékoznak komolyan venni, akkor a viccek mellett sokkal inkább a felelősségteljes politizálásra kellene összpontosítaniuk.
A helyzet drámai folytatása, hogy azok, akik a Kutyapártot támogatták, és a politikai ígéretek mögött áhítattal álltak, most szembesülnek a ténnyel, hogy a párt ígéretei hiábavalók voltak. Az eddigiek tükrében a párt kampányának úti célja, amely a politikai hirdetés tudatos elferdítése volt, végső soron a társadalom bizalmának megtépázásához vezetett. Márpedig ez egy olyan időszakban különösen fájó, amikor a politikai elitnek különös figyelmet kellene fordítania a közjóra és a társadalmi felelősségvállalásra.
A jövő mutatja, hogy vajon a Kutyapárt képes lesz-e a tanulságokat levonni, vagy továbbra is a mulatságos, de felelőtlen politikai viselkedés fenntartana mellett dönt. Az irónia persze abban rejlik, hogy míg a párt képes volt összegyűjteni mintegy százötvenmillió forintot, a társadalom érdekeit követő politikai tevékenység hiányzik. Az emberek sorsa, politikai sorsuk és a közpénzhez való férhetőségük így egyre tágabbra nyílik, miközben a felelőtlenség továbbra is úrra kerekedik a Kutyapárt körül.
Összességében az a kérdés merül fel, hogy a magyar politikai táj mennyire képes lépést tartani a társadalmi elvárásokkal, és hogy a jövő politikai erői képesek-e a felelősségteljes viselkedést megvalósítani. A Kutyapárt esetében ez a kérdés különösen súlyosnak tűnik, és a jövőjük ellenállhatatlanul felveti a komoly kérdéseket a politikai felelősségvállalás mibenlétéről.
