Paks II: Politikai pótcselekvés a Roszatom lecserélése, de megnéztük, melyik cég léphet a helyére
Szűkös a nemzetközi kínálat az atomerőmű-építők piacán, ezért a Roszatom lecserélése a Paks II projektnél valójában alig néhány nyugati vagy ázsiai nagyvállalatot érinthet. A francia atomipar helyzetbe kerülésére utalhat Magyar Péter feltűnő közeledése Emmanuel Macronhoz, de akár a franciák, akár az amerikaiak vagy a dél-koreaiak lépnének az orosz fővállalkozó helyébe, a technológiai váltás teljes újratervezést, évekre szóló leállást és sokmilliárd eurós veszteséget okozna.
Francia udvarlás: az EDF és a Macron-szál
A diplomáciai mozgások felől közelítve a legnyilvánvalóbb jelölt a francia állami hátterű Électricité de France és a vele szorosan együttműködő Framatome lehet. Magyar Péter júniusban Párizsban tárgyalt Emmanuel Macron francia elnökkel, majd az október 23-i budapesti állami ünnepségre is meghívta díszvendégnek, még ha a francia államfő a hazájában kitört zavargások miatt végül le is mondta az utat. A francia atomipar számára az európai nukleáris reneszánsz vezetése stratégiai kérdés, Macron pedig igyekszik piacot szerezni Kelet-Közép-Európában.
A Framatome már elnyerte Paks II irányítástechnikai rendszerének szállítását, a meglévő négy blokkhoz pedig 2027-től ők szállítják az alternatív fűtőanyagot. A beszállítás és a fővállalkozói szerep között azonban szakadéknyi a különbség: az EDF 1650 megawattos EPR-je egészen más műszaki paraméterekkel rendelkezik, mint az orosz VVER–1200-as blokk, a paksi telephely hűtővíz-kapacitását, a Duna hőterhelését és az alapozást sem erre a típusra méretezték. Az EDF saját kapacitáshiánya is súlyos: a finnországi Olkiluoto–3, a franciaországi Flamanville–3 és a brit Hinkley Point C építése egyaránt több mint egy évtizedes csúszást és többszörös költségtúllépést halmozott fel.
Az amerikai Westinghouse: fűtőanyag-szállítóból fővállalkozó?
A másik nyugati szereplő az amerikai Westinghouse lehet, amely AP1000-es reaktortípusával már megvetette a lábát a régióban: építi Lengyelország első atomerőművét, Bulgáriában a kozloduji 7. és 8. blokk megépítésére kötött megállapodást. Paksra is betette a lábát: a tavaly novemberi washingtoni megállapodás értelmében 2028-tól amerikai gyártású VVER–440-es fűtőanyagot szállíthat a jelenlegi paksi blokkokba. A temelíni párhuzam azonban félrevezető: ott a szovjet blokkok építése már nyolcvan százalékos készültségben járt, a Westinghouse pedig cseh cégekkel közösen csak az irányítástechnikát és a fűtőanyagot cserélte. Paks II-nél ma a munkagödör és a szerelőbeton van meg, maga a reaktor nincs a helyszínen.
Fővállalkozóként a Westinghouse a saját AP1000-es reaktorát építené meg, amihez a már kiöntött betont is fel kellene törni, az engedélyezést pedig a nulláról kellene kezdeni. Ráadásul a két 1000 megawattos blokkal 400 megawattal kevesebb kapacitás épülne, mint az eredeti tervek szerinti, kétszer 1200-assal. A Westinghouse sem klasszikus kivitelezőcég: az építéshez külső óriásvállalatokkal kell konzorciumot alkotnia, és finanszírozást sem kínál úgy, ahogyan azt az orosz állami hitel biztosítja.
Dél-koreai és kínai alternatívák: geopolitikai és jogi akadályok
Műszaki fegyelem szempontjából a dél-koreai állami KHNP a világ egyik legmegbízhatóbb erőműépítője: az Egyesült Arab Emírségekben a Barakah atomerőmű négy blokkját határidőre és költségkereten belül húzta fel, Csehországban pedig az APR1000-es reaktorukkal legyőzték a francia EDF-et. Közép-európai terjeszkedésüket két dolog akadályozza: a reaktortechnológia amerikai gyökerei miatt a Westinghouse-szal éveken át tartó szabadalmi és exportkontroll-vitába keveredtek, másrészt a vesztes EDF Brüsszelben és a cseh hatóságoknál is megtámadta a cseh tender eredményét. A világ legnagyobb építési kapacitásával a kínai CNNC és CGN rendelkezik, ám egy magát nyugatbarátként meghatározó kormány aligha döntene kínai nukleáris fővállalkozó mellett.
A váltás valós ára: évtizedes csúszás és kártérítési csapda
Nincs tehát olyan, egyszerűen bevethető vállalat, amelyik zökkenőmentesen léphet a Roszatom helyébe. Az új reaktortípus kiválasztása új közbeszerzést, új környezetvédelmi és telephely-engedélyezést, valamint új létesítési engedélyezési folyamatot igényelne, így hosszú időt kellene kihúzni atomenergia nélkül. Ez azt jelentené, hogy a 2030-as években le kellene állítani a négy blokkot, az újakat pedig nem lehetne átadni a 2040-es évek előtt. Emellett a magyar félnek várhatóan több milliárd eurós kötbért kellene kifizetnie a szerződésszegés miatt. Ebből a szemszögből a fővállalkozó lecserélése nem szakmai lépés, sokkal inkább drága politikai pótcselekvés.
