Szélkerékharc: a települések a gigaturbinák ellen
A kormány szélenergiás terveit a helyi közösségek ellenállása is akadályozhatja. Hiába az országos szabályok enyhítése, több település jelezte: határában nincs szükség gigatornyokra. Egyes önkormányzatok a helyi építési szabályzatok szigorításával tartják távol a turbinákat. A jelenség nem egyedi: Németországtól az Egyesült Államokig civil mozgalmak tucatjai küzdenek a monstrumok ellen.
A gyártók ma szinte kizárólag négy–hat megawattos, hatalmas lapátátmérőjű típusokat kínálnak. A 2000-es években telepített, 100 méter körüli, egy-két megawattos berendezések felett eljárt az idő. A hatóságoknak és a lakosságnak így itthon eddig ismeretlen léptékű ipari infrastruktúrával kell szembenézniük.
Egy modern szélerőmű 80–100 méter hosszú lapátokból áll, szállításuk speciális trélereket, éjszakai útlezárásokat, olykor körforgalmak bontását és hidak megerősítését igényli. A 2011 óta érvényes 12 kilométeres védőtávolság tavalyi, 700 méterre csökkentése zöld jelzést adott a beruházóknak, a gyakorlat azonban keresztbe tehet a szándéknak.
Veszprém vármegyében Hajmáskér a településkép-védelmi rendelet módosításával tette egyértelművé, hogy területén szélerőmű nem helyezhető el. A Vas vármegyei Gyöngyösfalu a helyi lakosság nyomására mondott nemet a fejlesztőkre, hasonlóan járt el a Pest vármegyei Aszód is. A Fejér vármegyei Kulcs polgármestere leszögezte: újabb egységeket nem támogatnak, külterületi fejlesztéseket csak közvetlen anyagi haszon esetén fogadnak be.
A lakossági ellenállás mozgatórugója nem a zöldenergia-ellenesség. Az ingatlanpiaci felmérések szerint egy ipari méretű szélpark vizuális közelsége öt százalékkal is csökkentheti a lakóingatlanok értékét. A modern turbinák lapátjai állandó, alacsony frekvenciás zajt generálnak, ami falakon is áthatol; a közeli lakók alvászavarokra és fejfájásra panaszkodnak, bár a tudományos bizonyítékok közvetlen egészségkárosodást nem igazolnak. Napsütéses időben az árnyékvillódzás percenként több tucatszor ismétlődő fény-árnyék váltakozást okoz.
Németországban ezer felett jár a kapacitásbővítést ellenző civil szervezetek száma; Bajorország sokáig fenntartotta a turbinamagasság tízszeresét előíró távolsági szabályt. Franciaországban a kulturális örökség védelmére hivatkozva indítanak pereket, az engedélyezés gyakran hét–kilenc évig húzódik. Az Egyesült Államok több megyéjében helyi moratóriumok tiltják a telepítéseket.
A négy gigawattos hazai célkitűzés rendszerirányítási kihívásokkal is jár: frontátvonuláskor a termelés percek alatt bezuhan, a kiesést drága gázerőművekkel, tárolókkal vagy importárammal kell pótolni, aminek költségét a fogyasztók fizetik meg. Az európai gyártók – a Siemens Gamesa és a Vestas – komoly veszteségeket könyveltek el, a kínai versenytársak 20–30 százalékkal alacsonyabb árakat kínálnak.
A 200 méteres magasságban forgó lapátok madárütközéseket okoznak, a denevérállományt pedig a lapátok mögötti nyomásesés pusztítja. Egy tíz turbinából álló park alig teremt helyi munkahelyet, a beruházások költsége pedig olyan magas, hogy a kisebb települések beszállni sem tudnának. A szabályozási környezet kiszámíthatatlansága miatt a projektek jelentős része megakadhat; a kormányzati energiastratégia ezen ágának sorsa a falvak határában és a polgármesteri hivatalokban dől el.
