Kurátori tárlatvezetéssel nyílik Árendás József kiállítása a Műcsarnokban
Vasárnap délután 15 órától kurátori tárlatvezetéssel várják a közönséget a Műcsarnokban Árendás József Munkácsy Mihály-díjas grafikustervező, érdemes művész, akadémikus, nyugalmazott egyetemi tanár munkásságát bemutató kiállításán.
A nyolcvanéves tervezőgrafikus életművéből rendezett tárlat a hetvenes évek emlékezetes filmplakátjaitól a színházi munkákon át az utóbbi évtizedek autonóm plakátjaiig követi végig a pálya meghatározó korszakait.
Több mint két évtized a színház közelében
A nyolcvanas évektől a színházi plakát egyre fontosabbá vált Árendás munkásságában. Különösen meghatározó volt a zalaegerszegi időszak: 1982 és 2006 között dolgozott az ottani színház – 1983-tól Hevesi Sándor Színház – számára, és hosszú éveken keresztül alakította az intézmény vizuális arculatát.
A színházi plakát másfajta feladat elé állította. Míg egy film esetében a grafikus láthatta a kész alkotást, egy készülő színházi előadásnál sokszor magából a darabból, annak gondolatvilágából kellett kiindulnia. Ez nagyobb szabadságot is jelentett: a plakát önálló értelmezéssé válhatott.
Árendás színházi munkáin továbbra is fontos maradt a rajz, a jelképteremtés és a vizuális metafora, miközben a humor, az irónia és olykor a groteszk is rendre megjelent. A Három nővér, a Vihar, a Revizor, a Mefisztó vagy a Švejk plakátjai más-más eszközökkel, de ugyanennek a gondolkodásmódnak a lenyomatai.
Amikor a plakát már nem hirdet semmit
A rendszerváltás a plakátművészet helyzetét is megváltoztatta. A korábban az utcaképhez szervesen hozzátartozó művészi plakát fokozatosan háttérbe szorult, miközben a digitális tervezés és az új tömegkommunikációs formák átalakították a műfajt. Árendás pályáján ekkor kaptak egyre nagyobb szerepet az úgynevezett autonóm plakátok. Ezek mögött már nincs feltétlenül megrendelő, előadás vagy film: a plakát maga válik önálló művé, amelyben a grafikus saját gondolatait, véleményét fogalmazhatja meg.
Ebben az időszakban munkái letisztultabbá váltak, gyakran erős kontrasztokra és néhány határozott jelre épülnek. A humor azonban nem tűnt el belőlük. A képi fricska, a groteszk és a nézőt első pillantásra megszólító ötlet továbbra is Árendás plakátjainak egyik ismertetőjegye maradt.
A művész 2005-ben alapítója volt a Magyar Plakát Társaságnak is, amelyet azzal a céllal hoztak létre, hogy továbbvigyék és életben tartsák a megváltozott helyzetbe került magyar művészi plakát hagyományát. Árendás József neve elsősorban a plakátokhoz kötődik, munkássága azonban ennél szélesebb. A Hevesi Sándor Színház mellett az ő nevéhez fűződik többek között a Gyermelyi és a Lipóti arculatának tervezése is.
A Műcsarnok mostani kiállítása nemcsak ezt a csaknem hat évtizedes pályát idézi fel, hanem azt a világot is, amelyben a plakát még az utca vizuális kultúrájának fontos része volt. Ezt a közeget egy hirdetőoszlop is megidézi a kiállítótérben: azt az időt, amikor egy film, színházi előadás vagy kiállítás plakátjával nem a képernyőn, hanem munkába menet, egy mozi előtt vagy az utcán találkozott először a közönség.
Három fő téma köré szerveződik a tárlat
A Plakátok és rajzok – Árendás József tervezőgrafikus kiállítása című tárlathoz szeptember 27-én, vasárnap 15 órától nyitó kurátori tárlatvezetés kapcsolódik a Műcsarnokban.
A nyitó tárlatvezetés Árendás László közreműködésével és Garami Gréta kurátor vezetésével zajlik.
A Műcsarnok reprezentatív tárlattal tiszteleg a kortárs magyar kulturális plakátművészet meghatározó, iskolateremtő alakja, Árendás József előtt. A műcsoportok a pályaképből kiemelkedő három fő téma köré szerveződnek: az 1970-es évek nosztalgiát keltő moziplakátjai; az 1983-tól induló színházi plakátok korszaka és drámaisága; valamint az utóbbi évtizedek úgynevezett szerzői vagy autonóm plakátjai, amelyek már a tisztán művészi üzenetre koncentrálnak.
