Rejtélyes gázok a marsi vulkán felett: időszakos vulkáni tevékenységre utaló nyomok a vörös bolygón
A bolygókutatók előtt már eddig is ismert volt, hogy a múltban a Marson aktív vulkáni tevékenység zajlott, amire a legismertebb példa a Naprendszer leghatalmasabb pajzsvulkánja, a több mint huszonegy kilométer magas kialudt tűzhányó, az Olympus Mons. A kutatók eddig úgy tartották, hogy a vörös bolygó teljesen halott, és nem tapasztalhatók sem lemeztektonikai folyamatok, sem pedig vulkáni jelenségek a Marson.
Ezért is számít rendkívülinek az a felfedezés, amit az Európai Űrügynökség Trace Gas Orbit űrszondája tett: a szonda gázelemző berendezése hidrogén-kloridot mutatott ki a bolygó legnagyobb lávafolyás-maradványával rendelkező kialudt vulkánja, az Alba Mons felett.
Eddig ismeretlen, vékony repedések hálózata
A kutatók a nagy felbontású felvételeken olyan furcsa és keskeny hasadékokat azonosítottak, amelyek közül némelyik mindössze néhány tíz centiméter széles, és helyenként több tíz kilométer hosszú rendszereket alkot a domborzati gerinceken. A kutatócsoport külön is kihangsúlyozza, hogy ezeket a most felfedezett képződményeket korábban még nem azonosították a Mars felszínén. A szakértők szerint e hosszan elnyúló repedések hálózata összhangban áll a régió nagy léptékű tektonikai és vulkanikus mintázataival.
Kétmillió éves lávafolyások nyomai
2004-ben az Európai Űrügynökség Mars Express űrszondája olyan lávafolyásokat örökített meg a hatalmas marsi pajzsvulkán, az Olympus Mons oldalán, amelyek kora az elvégzett vizsgálatok szerint alig kétmillió év. A Mars Express e fontos felfedezése óta tartják lehetségesnek a bolygókutatók, hogy a Marson – ha nagyon kis mértékben is, de – még ma is folyhat vulkáni tevékenység.
A tudósok feltételezése szerint a HiRISE, a CaSSIS és a CTX kamerák felvételein azonosított, nagyon keskeny, de rendkívül hosszú törések egyfajta sajátos útvonalként szolgálhatnak a mélyben található magmás testekből feltörő hidrogén-klorid számára, és e folyamat során az anyag vélhetően a jégben gazdag, örökfagyott talajjal is kölcsönhatásba lép. Maga a folyamat azonban nem feltétlenül igényel jelentős hőnyomot, és ez adhat magyarázatot arra is, hogy mindeddig miért nem vezettek eredményre az aktív vulkáni tevékenységre irányuló, hőkibocsátáson alapuló kutatások.
Időszakos marsi vulkanizmusra utalhat a hidrogén-klorid
A hidrogén-klorid egy szolnyi, vagyis egy marsi napnak megfelelő légköri élettartamát feltételezve a szerzők másodpercenként kevesebb mint 3 kilogrammos gázkibocsátási rátát becsültek meg. Ez a földi vulkánoknál tapasztalható kibocsátási értékek alsó tartományával vethető össze, amelyek másodpercenként néhány kilogrammtól több mint 100 kilogrammig terjedhetnek.
A kutatók ezzel szemben a perihélium idején tapasztalható, jóvával nagyobb mértékű – másodpercenként mintegy 180 kilogrammra becsült – szezonális hidrogén-klorid-kibocsátást nem tartják közvetlenül vulkanikus eredetűnek. A tudóscsoport vizsgálatai alapján a kapott eredmények arra utalnak, hogy a klór egy része végső soron magmás eredetű lehet, és a légkör, valamint a felszíni tárolók – például perklorátok és jég – között keringhet.
„Összességében úgy tűnik, hogy a hidrogén-klorid jelenlétét és változékonyságát a marsi légkörben az időszakos vulkáni tevékenység, a légköri folyamatok, valamint a felszíni sókban, perklorátokban és hidrogén-kloridot tartalmazó jégképződményekben történő hosszú távú megkötődés kölcsönhatása határozza meg” – írja a tudóscsoport a közleményében.
A Science Advances szaklapban 2026. november 4-én megjelent tanulmány szerint a Berni Egyetem kutatócsoportja a Mars egyik vulkánja, az Alba Mons régiójában az atmoszférába jutott hidrogén-kloridot mutatott ki, ami a kutatócsoport szerint időszakos vulkáni tevékenység során, azokon a keskeny és kiterjedt repedéseken át jut a légkörbe, amelyeket szintén csak most fedeztek fel.