Valódi lovag volt Toldi Miklós, a népmesék hőse
Arany János Toldi trilógiájának főhőséről sokáig azt tartották, hogy a képzelet szülötte, holott a XVI. századi epikus énekszerző, Ilosvai Selymes Péter is megemlékezett róla. A történelmi források megerősítik, hogy Toldi Miklós valós személy, az Anjou-kor híres vitéze és I. (Nagy) Lajos király számos csatában kitüntetett lovagja volt.
Hadi sikerei miatt a magyar pápai követ, Egyed bíboros hat hónapra felfogadta az ekkorra félelmetes hírnévre szert tett fehér sereget a Pisa szolgálatában álló német lovagok ellen. Toldi serege a hadjárat alatt azonban kíméletlenül feldúlt több itáliai települést, a vérengzés hírére pedig a bíboros elbocsátotta szolgálatából a fehér sereget, és Toldi hadainak megfékezésére a korábbi ellenséget, a német zsoldosokat kérte fel. Az 1365. július 22-én lezajlott ütközetben a német lovagok tönkreverték a fehér sereget, vezérüket, Toldi Miklóst pedig foglyul ejtették. Szabadon engedése fejében olyan szerződést kellett aláírnia, amelyben katonáival együtt esküvel vállalta a feltétlen engedelmességet. Ez a szerződés máig fennmaradt.
Toldi Miklós az itáliai hadi kalandozásai után 1366-ban tért vissza Magyarországra. Az ekkorra nemzetközi hírűvé vált hadvezért Nagy Lajos királyi lovaggá ütötte és nagy becsben tartotta. Szolgálatai elismeréseként 1366-ban gömöri ispánná nevezték ki, ezt a hivatalát 1371-ig látta el, majd 1372-ben zalai, 1382-ben pedig szabolcsi ispánná tette az uralkodó. Nagy Lajos nem csak előkelő címekkel tüntette ki, hanem gazdag birtokadományokban is részesítette. A király 1382. szeptember 10-én, ötvenhat éves korában hunyt el. A trónviszályokból Nagy Lajos veje, Luxemburgi Zsigmond került ki győztesen, akit 1387. március 31-én Székesfehérváron magyar királlyá koronáztak.
Toldi az ura halála után sem fordított hátat az udvarnak; a komoly közigazgatási és hadi tapasztalatokkal rendelkező lovag szolgálatára az új uralkodó is igényt tartott. Zsigmond 1388. február 20-án kiállított birtokadományozó oklevelében Toldi Miklósnak, valamint két fiának, Györgynek és Jánosnak adományozta a Szatmár vármegyei Daróc birtokait az ehhez tartozó vámjoggal együtt. A fennmaradt XIV. századi oklevelek 1390-ben említik utoljára az ekkor már idős, hetvenedik életéve körül járó Toldi Miklós nevét, amikor szatmári birtokait a Bihar vármegyebeli Bátor községre és az ehhez tartozó birtokokra cserélte el. Ez a mondák és népmesék hőséről fennmaradt utolsó ismert történelmi adat.
Ami Arany Toldi trilógiájából valós ténynek tekinthető, hogy Miklósnak valóban volt egy György nevű bátyja, de Györgynek az öccse elleni intrikái történelmi forrásokkal nem támaszthatók alá. Ugyancsak nem maradt fenn forrás a cseh lovaggal vívott összecsapásról sem, de ennek ellenére nem lehet kizárni hasonló eset megtörténtét. A XIV. századi királyi udvarokban ugyanis gyakoriak voltak az udvari ünnepségnek számító lovagi tornák, amelyeken a kor neves kard- és kopjaforgatói mérkőztek meg egymással. Tehát nem valószínűtlen, hogy Toldi Miklós egy másik neves kihívójával tört volna kopját az egyik királyi lovagi tornán.
Toldi mint irodalmi személyiség először Ilosvai Selymes Péter munkásságában jelenik meg. Ilosvai „Az híres neves Tholdi Miklósnak jeles cselekedeteiről és bajnokságáról való história” című regényes történelmi éneke a Toldiról élő mondákat vegyítette a magyar néphagyomány egyes elemeivel és a külhonból származó különféle legendákkal, illetve mesés elemekkel. Toldi azonban mindezek ellenére jóval több mint egy egyszerű népmesei figura, mivel Petőfi Sándor János vitézéhez hasonlóan valóságos személy, az Anjou-kor híres hadvezére, kardforgatója és királyok kegyeltje volt.