Besúgók, tartótisztek, dossziék – az állambiztonsági múlt nyilvánosságának dilemmái
Több mint három és fél évtized telt el a kommunista diktatúra bukása óta, az állambiztonsági iratok nyilvánosságának kérdése mégis újra és újra napirendre kerül. Az egyik oldalon a történelmi igazságtétel, a megfigyeltek jogai és a múlt megismerésének igénye áll, a másikon a személyiségi jogok, a nemzetbiztonsági szempontok és a hiányos iratokból levonható téves következtetések veszélye.
A III/III. a belső politikai elhárításért felelt, az állampárt által ellenségesnek vagy veszélyesnek tekintett személyek, csoportok és kezdeményezések megfigyelése tartozott a feladatai közé. A III/I. a külföldi hírszerzést, a III/II. a kémelhárítást, a III/IV. a katonai elhárítást végezte, a III/V. pedig a megfigyeléshez szükséges operatív-technikai eszközök alkalmazásáért felelt.
A tartótiszt és a hálózati személy
Az operatív tisztek között voltak olyanok, akik személyesen tartották a kapcsolatot a beszervezett informátorokkal; őket nevezte a köznyelv tartótiszteknek. A tartótiszt találkozókat szervezett, feladatokat adott, átvette a jelentéseket, ellenőrizte az információkat. A hetvenes évek szabályozása megkülönböztette a titkos munkatársat, a titkos megbízottat és az ügynököt. A hivatásos állományban különleges szerepet töltöttek be a szigorúan titkos, úgynevezett SZT-tisztek, akiknek valódi feladatát civil munkahely vagy fedőbeosztás takarta.
A Duna-gate-től a Medgyessy-ügyig
Az 1990 elején kirobbant Duna-gate-ügy során kiderült, hogy az állambiztonság a politikai átalakulás idején is folytatta ellenzéki szervezetek megfigyelését, és iratmegsemmisítések is történtek. Az 1994-ben elfogadott átvilágítási törvény meghatározott közéleti tisztségviselők múltjának ellenőrzését írta elő, ami nem jelentette az iratanyag általános nyilvánosságát.
2002-ben nyilvánosságra került Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök korábbi, D–209-es fedőszámú szigorúan titkos tiszti múltja. Medgyessy a hivatásos állambiztonsági állományhoz tartozó SZT-tisztként szerepelt a dokumentumokban, ami lényegesen eltér a beszervezett hálózati személy státuszától.
A Kenedi-bizottság és a nyilvánosság érvei
A 2007-ben létrehozott, Kenedi János vezette szakértői bizottság 2008-ban elkészült jelentése feltárta, hogy a rendszerváltás körüli időszakban és azt követően is jelentős iratmegsemmisítések történtek, a magyar szabályozás pedig túlzott akadályokat állított a megismerés elé. Ungváry Krisztián történész kutatásai azt hangsúlyozták, hogy a rendszer működésének megértéséhez az ügynökök mellett a hivatásos állományt, a tiszti irányítást és a politikai megrendelőket is vizsgálni kell.
A nyilvánosság mellett szól a történelmi igazságtétel igénye, a demokratikus átláthatóság, a politikai zsarolhatóság megszüntetése és a történeti kutatás szabadsága. Az ellenérvek között szerepel a megfigyeltek védelme, az iratok megbízhatóságának kérdése, a nemzetbiztonsági érdekek és az egyéni felelősség differenciálása.
Ügynökügyek felvillantva
Csurka István beszervezését erőszak alkalmazásával, fizikai bántalmazással és zsarolással érték el, miután az 1956-os forradalom idején a Színház- és Filmművészeti Főiskola nemzetőrségének parancsnoka volt. A szakmai konszenzus szerint érdemi, terhelő jelentést nem adott.
Boros Imrét a D–8-as fedőszámmal hozták kapcsolatba; a nyilvánosságban arról folyt vita, milyen szerepet töltött be a katonai elhárításban. Boros vitatta az ügynöki minősítést.
Szalay Gábor 2002 szeptemberében elismerte, hogy 1978 és 1988 között kapcsolatban állt a III/II-es kémelhárítással; elmondása szerint beszervezési nyilatkozatot nem írt alá, és ellenzékiekről sem volt hajlandó jelenteni.
Pokorni Zoltán 2002 nyarán lemondott a Fidesz elnöki és frakcióvezetői posztjáról, mert kiderült, hogy apja együttműködött a kommunista állambiztonsági szolgálattal.
Tar Sándor író 1999-ben ismerte el együttműködését; állítása szerint fenyegetéssel és zsarolással kényszerítették erre, ismerőseiről, köztük Kenedi Jánosról is jelentett, aki később nyilvánosan megbocsátott neki.
Novák Dezső 2004-ben a Nemzeti Sportnak adott interjújában bevallotta, hogy „Nemere” fedőnéven rendszeresen jelentett FTC-beli csapattársairól. Vikidál Gyula „Dalos” fedőnéven jelentett, többek között Nagy Feróról is, és később személyesen is elismerte ezt előtte.
