Sok helyen fizettek nagy árat az IMF beavatkozásáért – most ez a szervezet ajánlott megszorításokat a Tisza-kormánynak
Argentína államcsődje, Görögország gazdasági összeomlása, az ázsiai pénzügyi válság és a latin-amerikai elveszett évtized egyaránt összefonódott a Nemzetközi Valutaalap tevékenységével. Az IMF több alkalommal megakadályozta a teljes pénzügyi összeomlást, ám beavatkozásait sokszor évekig tartó recesszió, munkanélküliség, privatizáció és súlyos társadalmi veszteségek kísérték. Magyar példa is akad: az IMF részt vett a hazánknak nyújtott 2008-as mentőprogramban, amely a Gyurcsány–Bajnai-kormányok idején súlyos megszorításokba torkollott. A szervezet a napokban ismét adóemelésekről szóló javaslatokat fogalmazott meg, ezúttal a Tisza-kormánynak.
A valutaalap 1944-ben alakult, hitelezési tevékenységét 1947-ben kezdte meg. Módszereit széles körben bírálják, a leggyakoribb érv szerint a pénzügyi stabilizáció költségeit sokszor azok viselik, akik a válság kialakulásáért a legkevésbé felelősek.
Dél-Korea és Indonézia
Dél-Korea 1997-ben fordult a valutaalaphoz, és a mentőcsomagért vállalati átszervezéseket, bankreformokat és munkaerőpiaci változtatásokat vállalt. A gazdaság 1998-ban súlyos visszaesést szenvedett el, majd viszonylag gyorsan növekedési pályára állt, ezért a dél-koreai programot az IMF sikeresebb beavatkozásai közé sorolják. A vállalati csődök nyomán ugyanakkor sokan kerültek utcára.
Indonéziában a rúpia árfolyama összeomlott, a devizában eladósodott vállalatok tömege került nehéz helyzetbe, és megrendült a bankrendszer. Az IMF bankbezárásokat, pénzügyi reformokat és gazdaságpolitikai szigorítást tartalmazó programmal avatkozott be, az intézkedések azonban nem állították helyre a bizalmat, inkább növelték a bizonytalanságot. A válság 1998-ban rendkívül mély recesszióhoz vezetett, zuhant az életszínvonal, nőtt a szegénység.
Argentína és Görögország
Argentína a kilencvenes években a peso dollárhoz kötésével próbálta megfékezni az inflációt. A 2001-es válság államcsődhöz és bankbetét-korlátozásokhoz vezetett. A 2018-as IMF-program keretösszege végül 57 milliárd dollárra rúgott, a program azonban nem teljesítette alapvető céljait: a peso tovább gyengült, az infláció emelkedett, a gazdaság visszaesett, a lakosság reáljövedelme csökkent, miközben az ország hosszú távú IMF-kötelezettségei fennmaradtak.
A 2010 utáni görög adósságválság 110 milliárd eurós mentőprogramjában a valutaalap, az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank együtt vett részt. A segítséghez költségvetési megszorítások, adóemelések, nyugdíjintézkedések, privatizációk és munkaerőpiaci reformok kapcsolódtak. A görög gazdaság a válság előtti csúcsához képest nagyjából negyedével zsugorodott, a munkanélküliség rendkívüli szintre emelkedett, a fiatalok tömegesen hagyták el az országot.
Az elveszett évtized és Mexikó
Az 1980-as évek latin-amerikai adósságválsága már évtizedekkel korábban megmutatta, milyen hosszú távú társadalmi következményei lehetnek az eladósodásnak és az azt korrigálni akaró gazdasági kiigazításnak. Mexikó, Argentína, Brazília és több más térségbeli ország a hetvenes években jelentős külföldi hiteleket vett fel, majd a nemzetközi kamatok emelkedésével a dollárban fennálló tartozások finanszírozása rendkívül megdrágult. Az IMF-programok a költségvetési hiány csökkentését, a kereskedelem megnyitását és az állam gazdasági szerepvállalásának mérséklését szorgalmazták. A térség több országában hosszú időre befagyott az egy főre jutó jövedelem, romlottak a foglalkoztatási kilátások.
Mexikó 1982-ben, 1986-ban és 1989-ben is kötött megállapodást a valutaalappal, és az 1994 végén kirobbant valutaválság enyhítésében is részt vállalt. A peso leértékelődése után az Egyesült Államok és a nemzetközi pénzügyi intézmények jelentős mentőcsomagot állítottak össze, a beavatkozás hozzájárult a válság megfékezéséhez. Akadt olyan érvelés, amely szerint a csomag veszélyes üzenetet küldött a befektetőknek: azt, hogy a feltörekvő piacokon vállalt befektetések veszteségeit utóbb közpénzből úgyis kifizetik.
Nyolc évtized mérlege
Az összkép vegyes: voltak olyan programok, amelyek hozzájárultak a pénzügyi összeomlás elkerüléséhez és a gazdasági növekedés visszatéréséhez, más esetekben azonban a mentőcsomagok vakvágányra futottak. Mivel a valutaalap által támogatott programokban a költségvetési egyensúly helyreállítása gyakran adóemeléssel, közkiadás-csökkentéssel vagy az állami támogatások visszafogásával jár, a valutaalap hiteléért legtöbbször a lakosság fizet. Ezek az intézkedések közvetlenül érinthetik a béreket, a nyugdíjakat, az egészségügyet, az oktatást és a szociális ellátásokat, míg a haszonhúzók oldalán a bankok, a kötvénytulajdonosok és más hitelezők jelennek meg. A fő kérdés, hogy a mentőcsomag feltételei megfelelően osztják-e meg a terheket a különböző szereplők között.
