Ma is áll még egy pellengér a Dunántúlon
A pellengér, vagy a szégyenkő emléke mind a mai napig fellelhető a szókincsünkben például a „kipellengérezi” kifejezésben. A középkorban és a korai újkorban a pellengérre állítás mint sajátos büntetési nem széles körben elterjedt volt egészen Mária Terézia XVIII. századi büntetőjog-reformjáig, illetve II. József uralkodásáig, aki rendeleti úton betiltotta a középkori eredetű büntetési nemeket, köztük a megszégyenítő büntetésként alkalmazott pellengérre állítást is. Magyarországon azonban a XX. század derekán használták utoljára az egyetlen, köztéren fennmaradt pellengért.
A pellengért általában a fő- vagy piactereken állították fel. Többnyire a kisebb bűnök elkövetőit állították pellengérre: a mások becsületét aljas indokból megsértőket, az alaptalanul rágalmazókat, a káromkodókat, a garázdákat, a feslett életű asszonyokat, valamint a kisebb lopásokban bűnösnek talált vétkeseket. A pellengérre ítélteket a városi poroszló vagy a hóhér kötözte a szégyenkőhöz. A megszégyenítésre további eszközöket is alkalmaztak: ilyen volt a disznó- vagy szamárfej-álarc, ami nem takarta el teljesen az elítélt arcát. A tolvajlás miatt pellengérre állított elkövető nyakába akasztották vagy mellé tették az ellopott tárgyat. Az erkölcstelen asszonyok fejére szénából font koszorút helyeztek, vagy kocsikenőccsel kenték be arcukat, amelyre tollakat szórtak.
A büntetés végrehajtása nyilvános volt, amelynek megszemlélésére összegyűlt a város apraja-nagyja. Gyakran előfordult, hogy a bűnöst a pellengérre állításon kívül megvesszőzésre is ítélték, ilyenkor a pellengérhez kötözött személyt a hóhér alaposan megpálcázta. A bűnösnek a magisztrátus által meghatározott ideig kellett a pellengéren állnia, kitéve magát a tömeg gúnyolódásának. A pellengérre kötözötteket gyakran leköpdösték, vagy rohadt gyümölccsel, illetve záptojással dobálták meg. Aki a szégyenkőhöz került, elvesztette a becsületét és a jogait is, így például nem válhatott egyetlen céh tagjává sem. Ha letelt a pellengérre állítás bírák szabta ideje, az ezt követő aktus a kiseprűzés volt: a bűnöst eloldották a pellengérről, majd a poroszló vagy a hóhér a tömegtől kísérve kivezette a városból.
A régi, középkori eredetű feudális büntetőjog felszámolása a XVIII. század második felében kezdődött. Az 1780-ban trónra lépett II. József rendeleti úton eltörölte a tortúra alkalmazását, és számos középkori eredetű büntetési nemet betiltott. A császári rendelet a pellengér és a kaloda betiltására is kiterjedt, ami miatt a legtöbb településen leszerelték, illetve elbontották a pellengéreket. A XIX. században elindult polgárosodási folyamat, főleg az 1848-as áprilisi törvényeket követően, illetve az 1867-es kiegyezés után széles körű modern büntetőjogi reformok egész sorával járt együtt. Az 1878. évi V. törvénycikk, a magyar jogtörténet első, minden szempontból világszínvonalú büntető törvénykönyve – ami Csemegi Károly jogászprofesszor nevéhez fűződik – már a ma is érvényes korszerű büntetőpolitikai jogelvek talaján állt.
A múlt árnyéka azonban messzire nyúlt, és a reformok ellenére is akadt egy település Magyarországon, ahol állva maradt a pellengér. Az északnyugat-dunántúli Fertőrákoson ma is megtekinthetjük a régi idők e sajátos reliktumát. A feudális korban Fertőrákos püspöki privilégiumként kapta meg az önálló bíráskodás és a pellengérállítás jogát. 1630-ban új földalatti börtönt építettek a piactér alatt, és e felett állították fel a kőből készült hasáb formájú pellengért, amelynek hengeres csúcsát egy gúla díszíti. Az újonnan létesített tömlöc és a pellengér felett egyaránt a községi elöljáróság rendelkezett; a magisztrátus döntése alapján elítélt bűnösöket a poroszlók kapitánya vagy a börtön cellájába csukta, vagy pedig a pellengérre állíttatta.
Fertőrákoson a pellengér nem csak a múlt műemlékeként élte túl az elmúlt két évszázadot. A korábbi tiltások ellenére a középkori eredetű megszégyenítő eszközt egy-egy alkalommal még a modern időkben is alkalmazták. Kevéssé ismert, hogy a fertőrákosi pellengér még a XX. században is működött. 1912-ben egy házasságtörő asszonyt állítottak a település pellengérére. Az 1930-as években pedig egy szomszédos községből származó, tetten ért kukoricatolvaj állt a pellengéren. A fertőrákosi pellengért 1946-ban használták utoljára eredeti céljaira: ekkor egy krumplitolvajt állítottak közszemlére a szégyenkőre. Aki Fertőrákoson jár, a Fő utca 139. szám alatt álló községháza előtt ma is megtekintheti Magyarország egyetlen fennmaradt köztéri pellengérét.
A pellengért és a kalodát mint megszégyenítő büntetőeszközt Magyarországon a XIII. században alkalmazták először, de csak a XVI. századtól terjedt el szélesebb körben a használatuk. Alkalmazásukat II. József császár tiltotta be az 1780-as években, ennek ellenére Magyarország utolsó, Fertőrákoson fennmaradt köztéri pellengérét még a XX. században is használták, utoljára 1946-ban.
