A vagyonadó terve és a nemzetközi tapasztalatok
A vagyonadó bevezetésének terve kapcsán érdemes áttekinteni a nemzetközi tapasztalatokat és a hazai előzményeket. A bevételi ígéret már a bejelentés hetében szétcsúszott: a miniszterelnök korábban évi 300–600 milliárd forintot említett, a szaktárca 150–200 milliárddal számol, a hatásvizsgálati lap pedig négy évre 800 milliárdot vár.
A hazai előzmény sem biztatató. A Gyurcsány-kormány luxusadóját az Alkotmánybíróság 2008-ban megsemmisítette. A Bajnai-kormány 2009-es vagyonadója a 30 millió forint feletti lakóingatlanra 0,25–0,5 százalékot vetett volna ki, önbevallással, forgalmi érték alapján. Az Alkotmánybíróság 2010. január 26-án egyhangúlag, visszamenőleg törölte a lakóingatlanokra vonatkozó részt. Nem az ingatlanadó elvét mondta alkotmányellenesnek, hanem a bizonytalan forgalmi értéken nyugvó önadózást és annak szankcionálását.
A mostani tervezet ugyanezt a problémát terjeszti ki a nehezebb vagyonelemekre. Tőzsdei részvénynek van ára, egy zártkörű cégnek, egy külföldi vagyonkezelőben lévő részesedésnek vagy egy műtárgynak nincs.
A nemzetközi mérleg hasonlóan szűk. 1990-ben tizenkét OECD-ország szedett egyéni nettóvagyon-adót. Ausztria 1994-ben, Dánia és Németország 1997-ben, Hollandia 2001-ben, Finnország, Izland és Luxemburg 2006-ban, Svédország 2007-ben, Franciaország 2018-ban hagyta abba. Ma az OECD-ben lényegében Norvégia, Spanyolország, Svájc és Kolumbia tartja fenn.
Franciaországban szenvedte el az adónem a legtisztább kudarcot. Az ISF évi négymilliárd euró körüli bevételt hozott, miközben a kormány saját becslése szerint tizenöt év alatt mintegy tízezer, 35 milliárd eurónyi vagyonnal rendelkező adózó távozott. Norvégia 2022-es kulcsemelése után a Pénzügyminisztérium számítása szerint a 2022–23-as kivándorlók 14,1 milliárd dollár halasztott jövedelmet vittek magukkal.
Az 1 százalékos kulcs semmiképpen nem tekinthető jelképesnek. A vagyonadó ugyanis nem a realizált jövedelmet vagy a hozamot, hanem magát a tőkeállományt terheli – függetlenül attól, hogy az adott évben termelt-e profitot a befektetés. Egy szerényebb, 5 százalékos hozam mellett az 1 százalékos vagyonadó elvonja a hozam 20 százalékát, 4 százalékos hozamnál már a 25 százalékát, míg egy gyengébb, 2 százalékos évben a hozam felét.
Aki a vagyonát nem holt tőkeként, hanem működő vállalkozásban, fejlesztésekben tartja, az ezt az adót képtelen pusztán készpénzből kigazdálkodni; kénytelen lesz osztalékot kivenni vagy részesedést eladni a cégéből, ami közvetlenül veszélyezteti a munkahelyeket és a gazdasági növekedést.
Az amerikai republikánus álláspont gyökeresen elutasítja a vagyonadót – nem a vagyoni különbségek morális igazolásaként, hanem a klasszikus konzervatív szabadságeszmék, a magántulajdon sérthetetlensége és a józan gazdasági ész mentén. A jobboldali gazdaságpolitika alaptétele, hogy a vagyon nem egy statikus, elosztásra váró torta, hanem a munka, a kockázatvállalás és a tőkebefektetés dinamikus eredménye. Az állomány, vagyis a már leadózott tőke ismételt, éves megsarcolása a kettős adóztatás elvébe ütközik.
