Méretes makócápa bukkant fel az olaszországi Livorno partjai előtt
A Ligur-tenger partján fekvő népszerű olasz üdülőváros, Livorno partjai közelében egy méretes röviduszonyú makócápa tűnt fel. A Földközi-tenger vizeiben a nyílt-tengeri térség egyik legsebesebb nagyragadozója, a röviduszonyú makócápa honos fajnak számít, ám az elmúlt évtizedekben más mediterrán cápafajokhoz hasonlóan a makócápák száma is alaposan megritkult a populációt érő egyre növekvő ökológiai nyomás és a túlhalászás miatt.
Napjainkban már extrém ritkának számít a faj egy-egy példányának a megpillantása, ezért is számít rendkívülinek a hír, miszerint Livorno partjai közelében felbukkant egy méretes röviduszonyú makócápa. A beszámolók szerint a cápa egy helyi halász horgára akadt, majd mintegy ötven perces küzdelem után kiszabadította magát és elúszott.
A röviduszonyú makócápa a heringcápa-félék családjába tartozó kozmopolita faj, amely a Föld összes trópusi-szubtrópusi, illetve meleg mérsékelt övi tengerében előfordul. Elterjedésének határát a vízhőmérséklet szabja meg; azokban a vizekben, ahol a víz hőmérséklete 16 Celsius-fok alá esik, már nem található meg.
A csontos halak többségétől eltérően a röviduszonyú makócápa nem változó, hanem – akárcsak a madarak vagy az emlősök – állandó testhőmérsékletű porcoshal-féle, amelynek agyát és izomzatát egy speciális vércirkulációs rendszer tartja állandó hőmérsékleten. Erre vezethető vissza a faj hihetetlen aktivitása is; a röviduszonyú makó a leggyorsabb cápafaj, egyben a fekete marlin, a kékúszójú tonhal és a kardhal után a világtenger negyedik legsebesebb élőlénye. Rövid távon képes 70-90 kilométer/órás sebességre is felgyorsulni, miközben közvetlenül a felszín alatt suhanva üldözi a nagy testű halakból, így többek között tonhalakból és makrélafélékből álló zsákmányát, és időnként négy-öt méter magasra is kiveti magát a vízből. Horogra akadva keményen küzd, ezért is népszerű a sporthorgászok körében.
A röviduszonyú makócápa honos fajnak számít a Földközi-tengerben, bár nyílt vízi életmódja miatt csak ritkán bukkan fel a partok közelében. Idén augusztusban valóságos szenzációként hatott az a hír, hogy több évtized elteltével az Adriai-tenger horvátországi partszakaszán is felbukkant a röviduszonyú makó.
Az elmúlt évtizedekben drasztikusan visszaesett a mediterrán makócápák egyedszáma, amelynek hátterében főleg a túlhalászás, a megnövekedett hajóforgalom, a környezetszennyezés és az erőteljes ökológiai stressz áll. Ez a probléma nemcsak a makócápát, hanem a vele közeli rokonságban álló nagy fehércápát és a többi mediterrán cápafajt is érinti; a legfrissebb becslések szerint a Földközi-tengeri cápák populációja nagyjából 70 százalékkal csökkent az elmúlt négy évtized alatt.
A röviduszonyú makó potenciálisan veszélyes az emberre, bár életmódja miatt alacsony annak az esélye, hogy a fürdőzők találkozzanak ezzel a fajjal. „A makócápák potenciálisan veszélyes, de általában nem agresszív állatok” – hangsúlyozta dr. Alessandro De Maddalena tengerbiológus, Olaszország egyik vezető cápaszakértője. Hozzátette: „Az emberek elleni támadások hihetetlenül ritkák; jellemzően kerülik az emberi érintkezést, és ritkán közelítik meg a partot is, kivéve, ha kedvenc zsákmányukat, a makrélákat és a tonhalakat vagy a halászhajókat követik.”
A szakértő szerint a Földközi-tengerben úszni egyáltalán nem veszélyes, többek között azért sem, mert már nagyon kevés veszélyesnek tartott cápafaj maradt. Ezért felesleges cápahálókat használni, amelyek egy rendkívül romboló, nem szelektív rendszert jelentenek, és más állatfajokat is elpusztíthatnak. Inkább azon kell aggódni, hogy a cápák eltűnőben vannak, és számos faj a kihalás veszélyével néz szembe.
A Természetvédelmi Világszövetség besorolása szerint a röviduszonyú makócápa jelenlegi természetvédelmi státusza a „sebezhető” kategóriába tartozik.
A cápatámadásokra általánosságban is elmondható, hogy kivételesen ritkák, annak ellenére, hogy egy-egy incidens különösen nagy visszhangot vált ki a sajtóban, illetve a közösségi médiában. Éves átlagban és világviszonylatban 60-80 úgynevezett nem provokált cápatámadás történik, amelyekből 5-10 a halállal végződő esetek száma. Ezzel szemben kutyatámadásban évente mintegy 20 ezer, méhcsípésben pedig ötezer ember veszti életét.
Az ipari halászatnak éves átlagban 80-100 millió cápa esik áldozatául; egyes kereskedelmileg értékes fajok emiatt szinte már a kihalás szélére kerültek. A cápák rendkívül fontos szerepet játszanak a tenger ökológiai egyensúlyának fenntartásában, ezért populációik drasztikus egyedszám-csökkenése komoly kihatással van az óceáni ökoszisztémára is.
