Új utakon a füge
Baromfival, kisbáránnyal és vékonypénzű nyúllal nincs nagyobb gond, de mit tegyen az ember a vékonypénzű fügefájával, aki éppen megcsalja őt? – tette fel a nagy kérdést magának Kázmér.
Ők, a meglett ifjak, a katonaviselt férfiak pontosan úgy ültek Hernádi tanár úr óráin, mint a Bastille foglyai, amikor kiszólították közülük a halálra ítélteket. És nem értette senki, mi a baj. Csak Kázmér tudta, és nagyon büszke volt magára ezért. Ugyanis az ő Steinmannjuk így mondta Arany csodálatos sorát: Pedig még legénytoll sem pelyhedzik állán. Pedig Aranynál az a legénytoll bizony pehelyzik. Erre vonatkozott Hernádi tanár úr „nem a mű rövid kivonatára voltunk kíváncsiak” kitétele.
Kázmér elmorfondírozott azon is, vajon manapság micsoda lázadás lenne abból, ha meg kellene tanulni kívülről két éneket a Toldiból, mennyi pedagógus és „oktatásszakértő” kezdene nyilvános őrjöngésbe, és jelentené ki büszkén, hogy ez teljesen felesleges és „múlt századi” dolog.
Eszébe jutottak Babits gondolatai: „Ezért a retorika, amely gondolkodni, s a stilisztika, amely beszélni tanít, voltaképp egy tudomány; külön nem lehetnek. Elválhatatlanok, mint a test és lélek; a gondolat a lélek, a kifejezés a test. […] A nyelvkincs egyúttal gondolatkincs. Akinek több szava van, több ismerete van.”
Ilyesféle múlt századi gondolatokat fogalmazott meg Babits, s hitet tett a latin és a görög nyelv oktatásának fontossága mellett, Kázmér pedig jóleső bizonyossággal állapította meg, hogy ő bizony menthetetlenül múlt századi. Majd visszatért a fügéjéhez.
– Megcsaltál, te hűtlen… – mondta a fügefájának, miközben megsimogatta egyik levelét. – Tavaly ilyenkor már legalább tízszer ajándékoztál meg pompás gyümölcseiddel, most meg fukarkodsz, alig adsz valamit, te céda… A füge pedig belebújt egy szellőcske szájába, onnan sóhajtott halkan, s az a sóhaj felért egy beismeréssel. De legalább nem hivatkozott az aszályra. Ugyanis tavaly sem esett sokkal több eső.
Ekkor előjött a házból Vajákos Biri, Kázmér húga, kezében egy tálacskával.
– Leszedem a fügét, már ami megérett.
– Sok dolgod nem lesz vele, Birikém.
– Nem baj. Készítek belőle lekvárt.
Úgy is lett. Kázmér pedig fölöttébb nagy érdeklődéssel figyelte, mi történik csalfa és hűtlen fügefájának gyümölcseivel Biri keze alatt. Ez történt: Biri leszedett talán egy-másfél kiló gyümölcsöt. Megmosta, hanyagul felkockázta, lábosba tette s alágyújtott. Kevés cukrot adott hozzá, majd úgy négy deci fehérbort. Kázmér ezen a ponton majdnem felsírt, mint egy ártatlan csecsemő, ugyanis Biri Sauskáék sárgamuskotályát választotta, ami Kázmérnál egy polcon volt a mennyei mannával, ám Biri nem hagyott időt tiltakozásra, mert kijelentette:
– Ehhez jóféle fehérbor kell, nem valami silány… Ha csak úgy nem…
Addig főzte Biri a pempőt, míg az alkohol kifőtt belőle. Ezután botmixerrel pépesítette, visszatette a tűzre, rozmaringot, mazsolát és vagy három citrom levét vetette bele, majd úgy negyedóráig összerotyogtatta, és kész is volt. Csinos kis üvegekbe került a lekvár, ami Kázmérnak akkor még csak távoli ígéretnek tűnt. Három nap elteltével Biri kibontott egy üveget.
– Na bátyó, megkóstoljuk! Hoztam mellé sajtokat! – mondta a tündéri jó boszorkány, és egy tálon, csinosan felszeletelve kecskesajt, kéksajt, camembert és holland maasdamer pihent.
Kázmér elsőre kecskesajtot választott, arra tett egy kiskanálnyi fügelekvárt, s amikor megkóstolta, kitárultak a mennyország kapui. Aztán végigkóstolta Kázmér a lekvárt az összes sajttal, és az élet új értelmet, új távlatokat kapott.
– Keveset adsz, de megbocsátok – súgta Kázmér a fügefájának.
– Ha nem vagyok, azt a keveset elmajszoltad volna nyersen, hangyástól – tette hozzá Biri, és mi tagadás, igaza volt.
Aztán felkerekedett a testvérpár, hogy a környéket végigjárva, az utcai és az utcára kilógó fügefákról begyűjtse a gyümölcsöt, s abból mind Biri-féle lekvár legyen, amelyet aztán jó testvérként megfeleznek és kitelelnek rajta.
– Ne légy hűtlen, ne légy csalfa! – súgta este Kázmér a fügefájának –, jövőre adj nekem annyit, mint tavaly adtál, és megígérem, soha többé nem jut eszembe az a dőreség, hogy pálinkát főzök a gyümölcseidből, lekvár lesz mindenből, Isten engem úgy segéljen…
– Iszunk egy pohár bort? – kérdezte ekkor Biri a teraszon állva, és akkor ittak egy pohár Sauska-féle sárgamuskotályt, Biri, Kázmér és az édesanyjuk, aki a Jóistennek hála még köztük volt teljes szellemi frissességben, és került sajttál is, mellé Biri-féle fügelekvár, és Kázmér azon morfondírozott, hogy történjék bármi is, az élet azért alapvetően szépséges és csodálatos, mindaddig, míg van kivel örülni ilyesféle apróságoknak…
