Elmérgesedő orosz–magyar kapcsolatokat tükröz a balti balhé
Ugyan csak energiatárolásról tárgyalt Orbán Anita külügyminiszter Rigában, az orosz nagykövetség azonban gyorsan és szokatlanul élesen reagált: kigúnyolta az orosz energiahordozók lecserélésének eshetőségét, noha erről ez esetben nem volt szó. A diplomáciai pengeváltás figyelmet érdemel, mert voltaképpen azt jelzi, hogy pattanásig feszült az energiaellátás helyzete.
Moszkva számára eleve fájó pont lehetett, hogy a balti államok villamosenergia-rendszere átcsatlakozott a nyugat-európaira. Emlékezetes: korábban ilyesmi az orosz–ukrán háború kirobbanásakor történt, amikor gyorsított eljárásban intézkedtek a hatóságok, hogy Ukrajna áramhálózata az ENTSO-E részévé váljon. Most másik három szovjet utódállam is elhagyta a régi rendszert. Moszkva általában érzékenyen reagál, ha egy uniós tagállam a saját érdekszférájának tekintett posztszovjet térség valamely államával mélyíti a kétoldalú kapcsolatait.
Eleve paprikás hangulatban kaphatta Oroszország a rigai híreket, hiszen a találkozó előtti napon utasított ki hazánkból Orbán Anita tíz orosz diplomatát azzal az indokkal, hogy a pozíciójukkal nem összeegyeztethető tevékenységet folytattak. Politikai szálon két kiemelkedő eseményt is rossz néven vehetett Moszkva: egyfelől ezt, másfelől azt, amikor a kormány fenyegetésnek jelölte meg a külpolitikájában Oroszországot. Moszkva kemény választ ígért, konkrét lépés lapzártánkig nem történt.
Az eltávolodást mutatja Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatójának több hónapja tartó megvárakoztatása is. A Tisza-kormány megalakulása után kisvártatva az orosz atomenergetikai konszern nevében, amely egyben a Paks II beruházás fővállalkozója, jelezte, készen áll az egyeztetésekre, ám azóta nem kapott választ a magyar féltől.
Olybá tűnik tehát, hogy a Tisza-kormány tudatosan pozícionálja magát az orosz energiafüggőség lebontása mellett, szemben az előző kormány politikájával. Az Európai Bizottság adatai szerint a 2025-ben Magyarországra importált földgáz 74 százaléka Oroszországból származott. Ez csővezetéken érkezik Szerbia felől, a Török Áramlaton, de várhatóan 2027. szeptember 30. után, illetve a betárolás végéig már tiltott lesz az Európai Unió szabályai szerint. Orosz eredetű cseppfolyós gázt már most sem szabad vásárolni hosszú távú szerződések alapján, január 1-jén pedig a rövid távú beszerzések lehetősége is megszűnik.
Az elmúlt hónapokban Washingtonból is mind határozottabb üzenetek érkeztek az orosz energiahordozóktól való elszakadás ügyében. Nagy visszhangot váltott ki a néhai Lindsey Graham amerikai szenátor kezdeményezése, amely az Oroszországgal üzletelő országokkal szembeni másodlagos vámok és kereskedelmi korlátozások lehetőségét vetette fel.
A közelmúlt egyik fontos energiapiaci üzlete is ezt a fordulatot jelzi. A svájci központú, magyar gyökerekkel rendelkező MET-csoport és a Shell LNG-megállapodása alapján a régió szereplői már gőzerővel építik azokat a beszerzési csatornákat, amelyekkel kiváltható vagy legalábbis mérsékelhető az orosz forrásoktól való függés.
A közép-európai energiabiztonság szempontjából a balti–magyar együttműködésben már csak azért sem kaphat hangsúlyos szerepet a földgáz, mert két fizikai és logisztikai alapú korlát is felmerül. Lettország nem termel ki saját földgázt, a balti államok a teljes gázigényüket importból, elsősorban a litvániai Klaipėda úszó LNG-terminálján és a finnországi Inkoo terminálon keresztül fedezik. Lettország valódi regionális adu ásza a föld alatti gáztárolási kapacitásában rejlik: az Inčukalns gáztároló mintegy 2,4 milliárd köbméter hasznos kapacitásával Észak-Európa egyik legfontosabb stratégiai tartalékolási létesítménye. Összevetésképp: a magyarországi tárolói kapacitás mintegy 6,4 milliárd köbméter.
Egy balti–magyar gáztranszfer esetén az árunak Lettországból Litvánián, Lengyelországon, a GIPL vezetéken keresztül, majd Szlovákián át kellene eljutnia Magyarországra. Ez a több mint ezer kilométeres szállítási útvonal legalább négy határon átnyúló belépési és kilépési pontot érint, ami a halmozódó tranzitdíjak miatt lényegesen drágábbá teszi a balti LNG-alapú gázt a déli Török Áramlaton vagy a horvátországi Krk évi 3,1 milliárd köbméteres kapacitású LNG-terminálján érkező forrásoknál. A balti–magyar egyeztetések valódi szakmai értéke így nem az azonnali fizikai gázszállításban, hanem a tárolókapacitások megosztásában áll.
