Hajléktalanság és az Olvasás: Egy Különös Történet
Futás közben messziről kiszúrom a férfit a buszmegállóban. Keresztbe vetett lábbal ül, feje előrebillen, háta meggörbül. A könyvet tart az ölében – olvas. Kedd délelőtt van, a januári napsütés a havazás utolsó jégdarabjait is felolvasztja. Ahogy közeledek, egyre inkább figyelem, anélkül, hogy tudnám, miért vonz ez a látvány.
Ahogy közelítek, észreveszem a részleteket: a dzsekije vállán lévő szakadás, a piros-fekete munkáskesztyű a jobb kezén. A bal kezén semmi. A férfi mellett heverő hátizsákból kikandikál az olcsó bor, és a kétliteres PET-palack már üres. Mégis méltóságteljes, ahogy belemerül a könyv lapjaiba.
Gábor: A Hajléktalan Olvasó
Ez a férfi Gábor, aki gyűjti az eldobott könyveket. Most Jókai Mór regényét olvassa. A hajléktalanság nem zárja ki a kultúrát, ezt ő bizonyítja. Mesél a könyvéről, a borítója elrongyolódott, a lapok foltosak, de szemében ott a szenvedély. A kötet 1981-es kiadása az utolsó, ami először megjelent, azt követően, hogy a kommunista rendszer évtizedekig tiltotta Jókai utópisztikus művét.
Gábor szenvedéllyel beszél arról, hogyan került ismét a kezébe ez a könyv. Meséli, hogy lomtalanítás során találja meg az emberek által kidobott könyveket, és egy öregasszonnyal is cserélgeti őket a parkban. Mert az olvasás számára nem csupán időtöltés, hanem menedék is.
Élete és Emlékei
Gábor története nem csupán az olvasásról szól; ez egy emberi élet körvonalait is mutatja. Rákoshegyen nőtt fel, szeretett olvasni, és volt egy rádióamatőr hobbija is. Az iskola közelében a gyerekek és a tanítók bizonytalanul figyelik őt, de őt nem érdekli, folytatja a mesét az életéről, a múltjáról.
Elmeséli, hogy a családi háza odalett a tartozások miatt, és egyedül maradt. Elmondja, hogy a derekával kapcsolatos problémái miatt fel kellett hagynia a munkájával, amely egy melegburkolói szakma volt. Néha kap segédmunkát, és gyűjti a visszaváltható palackokat, hogy átvészelje a telet.
A Könyvek Mint Menedék
Bár az élet nehéz, Gábor folyamatosan keresi a könyveket, amelyek segíthetnek neki elfelejteni mindennapi gondjait. Az olvasás a szép és a jó élmények felé vezető úton tartja őt. Kérdésemre, hogy van-e telefonja, amivel segítséget hívhatna, csak annyit válaszol: „Volt, de most nincsen.” És ez az egyszerű kijelentés is tükrözi a helyzetének komolyságát.
Amikor el kell búcsúznom, a buszmegálló mögött Gábor újra felcsapja Jókait. Mert van, amit csak akkor vehetünk észre, ha nem fordítjuk el a fejünket.
